2012. szeptember 27., csütörtök
2012. szeptember 24., hétfő
Nagy visszatérés
Bébike körülbelül 5 hónapos volt, amikor először meggyet adtam neki, első alkalommal 2 szemet, aztán mindig picit többet. Három napig ette, de ebben a három napban hasfájós tüneteket mutatott, mintha visszatért volna a kólikája. Így inkább leálltam a meggyel egy időre.
Most azonban elérkezettnek láttam az időt, hogy újra megpróbáljam. Nagy szerencsénkre ízlik neki, és a hasa sem fáj.
A nyáron rengeteg meggyünk termett, eltettem jó pár üveg lekvárt, befőttet, maggal és anélkül, és még a fagyasztóba is jutott pár kilónyi. Én kimagoztam, de magosan is le lehet fagyasztani.
A pici babák a meggyet héj (és mag :D ) nélkül eheti, ezért többen azt tanácsolták, hogy szitán törjem át. Nekem valahogy ez a módszer nem jött be, igencsak macerás, ráadásul a nagy része a szita réseiben marad. Így inkább minden szemről lehúztam a héját, a húsát pedig összemixeltem a többi gyümölccsel. Nem kell megijedni, egyáltalán nem nehéz mutatvány, főleg ha hagyjuk kicsit felolvadni, nagyon könnyen le lehet húzni.
Az egyik alkalommal már kitöltöttem a tízórait, amikor eszembe jutott, hogy meggyet is szeretnék bele tenni. Így viszont már nem tudtam újra turmixolni, a meggy tehát darabokban volt az ételben. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz a reakciója, mert ezeddig nagy öklendezésekkel fogadta, ha bármi a teljesen pépesnél akárcsak kicsit is darabosabb volt. Ezt viszont könnyen szétnyomta a nyelvecskéjével, nagyon ízlett neki :) Én meg boldog voltam :)
2012. szeptember 23., vasárnap
2012. szeptember 20., csütörtök
Mire jó a gesztenye?
Például sűrítésre :) Használhatjuk főzelékhez, húshoz, de gyümölcshöz is. Igazán sokoldalú.:)
Mivel ilyentájt még nem kapható friss gesztenye (igazság szerint én ádventnél korábban még sosem láttam, akkor is csak az utcai gesztenyesütőknél) az én választásom a fagyasztottra esett. A boltokban kapható natúr változatban, ami csak gesztenyét tartalmaz, igaz az ára kb. a duplája, mint a "megszokott" püréknek (amik nem csak cukrot, de egyéb adalékanyagot is tartalmaznak).
Nem tudom, a ti fagyasztótok milyen, de az enyém ha nem is azonnal, de pár óra alatt kőkeményre fagyaszt bármit. Mivel Bébike a maga 7 kilójával nem eszik meg egyszerre negyed kiló gesztenyét, így mindenképpen darabolni kell, viszont egy fagyott tömbből ez lehetetlen.
Az én bevált módszerem, hogy miután hazatértünk a boltból rögtön feldarabolom, amennyire lehet egyformán, 10 kockára vágom, és így fagyasztom le.
Főzelékhez, húshoz mehet egyenesen a fagyasztóból, a forró ételben gyorsan felolvad, és csak el kell keverni. Gyümölcshöz, vagy tejpéphez adva viszont nem árt kicsit korábban kivenni a fagyasztóból, hogy puha legyen.
Az első alkalommal én magában adtam Bébikének , 1-2 kiskanállal. Nem mondhatnám, hogy túlságosan díjazta az ötletet, de később, mikor mással is kevertem, akkor nagyon szerette.

2012. szeptember 17., hétfő
Sóska, spenót
A filmekben a gyerekek utálnak minden zöldséget, ami zöld. Hogy a valóságban is így van-e, azt nem tudom, én mindig is szerettem. Jó-jó, nem volt a kedvencem, de ha választani kellett e között, meg valami pörköltféle között, akkor biztos, hogy a főzelék nyert.
Mint amikor nyaralni voltunk, és egy nappal előre ki kellett választani háromból, hogy mit szeretnénk másnap enni. Volt valami hús is, de kit érdekelt, mikor választhattam a spenótfőzeléket is! Másnap viszont hideg zuhanyként ért, mikor ugyan azt (pörkölt :S ) kaptam, mint a család többi tagja. Vissza is küldtük a pincérrel, mivel én nem ezt rendeltem. Pár percen jött vissza, bánatomra nem egy tányér finom spenóttal, hanem azzal a szörnyű hírrel, hogy az egész szállóban én voltam az egyetlen, aki spenótot kért, ezért azt nem főztek.
A sztori végkimenetelére (vajon csaptam-e hisztit, és ugyan ki ette meg a pörköltet, amit nekem tálaltak, és vajon én mit ettem) már nem emlékszem, de maradjunk annyiban, hogy a következő évben inkább egy többcsillagos szálló szolgáltatásait vettük igénybe.
Mi a sóskát saját kertünkben termesztjük, de spenótunk sajnos nincs, így azt mindig fagyasztottat veszünk. Egyébként a sóskát is érdemes, mikor szezonja van, lefagyasztani. Így télen is élvezhetjük az ízeket (persze ha éppen annyi terem, amit egyszerre megeszünk, akkor így is - úgy is vennünk kell :) )
Ezeket a leveles növényeket mindig bő vízben, tálban kell átmosni, egészen addig amíg egy egészen kevés homok vagy föld sincs rajta (ezt onnan látni, hogy a víz alján leülepszik). Ezután hagyjuk lecsöpögni a felesleges vizet.
Egy maréknyi levelet összefogunk, vágódeszkán kb. centi széles darabokra vágjuk, majd száraz teflonserpenyőben pár perc alatt megfonnyasztjuk. Ezután sűrű szitán vagy szűrőn áttörjük.
Ezt a pépet keverhetjük a kész krumplifőzelékhez.
Ha fagyasztani akarjuk, akkor lefagyaszthatjuk egészben (nem kell tőle félni, fagyott állapotban könnyen törik), megvágva és kiporciózva, vagy akár már pépesítve (legpraktikusabb, ha szilikonos jégkockakészítő formába töltjük, majd fagyás után áttesszük zacskókba).
Én az egészben fagyasztós módszert használtam eddig, mert épp kevés időm volt, így rám a készétel készítésénél vár több meló, de ha van időtök akkor megéri vele egyszer pepecselni, mint később sokszor . (hiába, lustaság fél egészség ;) )

2012. szeptember 14., péntek
Gyermekkori rémálom - a tökfőzelék
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, nekem gyerekkoromban az egyik legutálatosabb étel, amit meg kellett ennem, az a tökfőzelék volt. Arra már nem emlékszem, hogy miért is utáltam annyira, de tény ami tény, a mai napig nem sikerült megszeretni. Ha nagyon muszáj, akkor megeszem, de a magam boldogságára azért nem készítenék. (és mekkora szerencsém van Apjokkal, ő is hasonlóan érez eme förmedvény iránt)
Néhány napja már sikeresen teszteltem a kaport, mint ennek a rettenetnek az egyetlen finom alkotóelemét, most tehát jöjjön a feketeleves.
Az egész tököt a sütőtökhöz hasonlóan feldaraboltam, kivájtam a közepét, majd lehámoztam a héját. A fel nem használt darabokat bezacskóztam, és elküldtem téli álmot aludni a fagyasztómba.
Ne haragudjatok, de ezentúl csak nagyon indokolt esetben fogok pontos mennyiségeket írni, mostanra már úgyis benne van az ember kezében, hogy miből mennyit kell egy étkezésre adni, én legalábbis már látásból tudom, hogy mennyi az, amit Bébike egyszerre megeszik, nem méricskélek.
Jöjjenek tehát a hozzávalók.
1/3 rész krumpli
2/3 rész tök
1 kis ág kapor.
A krumplit és a tököt összefőztem. A friss töknek kicsit több idő kell, mint a krumplinak, de amikor már a fagyasztottat használtam, akkor ugyanolyan gyorsan elkészült mindkettő. Mikor a krumpli már puha, akkor hozzátettem a megmosott kapor ágat is, és azzal is főztem még 5-10 percig.
Mikor elkészült, akkor leturmixoltam.
Azt hiszem a jövőben is megnyugodhatok, úgy látszik Bébike sem rajong ezért az ételért (pedig eskü, hogy jó képet vágtam hozzá, és mondogattam is, hogy "nézd csak milyen finomat főzött anya")
Van olyan étel, amit gyerekkorotokban nagyon nem szerettetek, mégis meg kellett ennetek? Felnőttkorotokra sikerült megszeretni, vagy még mindig rossz a viszonyotok? Ti nem aggódtok, hogy a picikéteknek az lesz a kedvence, amitől benneteket a rosszullét kerülget? :-D

2012. szeptember 11., kedd
Mit igyon a baba?
Ti is voltatok már úgy, hogy egész nap ültetek a gép előtt, tettétek a dolgotokat, aztán este jutott eszetekbe, hogy aznap még egy kortyot sem ittatok? Velem ez igen gyakran elő szokott fordulni, s habár a terhességem kezdete óta próbálok jobban odafigyelni a folyadékfogyasztásomra, mégis még most is sokszor van úgy, hogy 10-11 óra körül (mikor Bébikét végre sikerült letenni aludni) jut eszembe, hogy a reggeli kávén kívül még semmit nem ittam. Sőt a kávé még csak nem is jó, hisz vizet von el a szervezetből.
Amikor nagy a kánikula (mint az elmúlt pár hétben) persze az ember hamarább megszomjazik (igaz, erre is azt mondják, hogy nem elég akkor inni, amikor már szomjasak vagyunk, az már a kiszáradás jele). De mi a helyzet a pici gyerekekkel, ők nem tudnak még egyedül inni. Igaz, ha szomjas sírással jelzi. De mint már fentebb írtam, az már késő.
Szerintem a legjobb megoldás, ha a nagy melegben óránként megkínáljuk. Bébike ha szomjas volt, akkor volt, hogy fél decit is megivott egyhúzásra, aztán egy darabig nem kért inni. Máskor meg iszok 2 kortyot és az elég is neki, de a következő alkalommal megint iszik egy keveset.
Létezik egy táblázat, hogy testtömegkillogrammonként mennyi folyadékot kellene fogyasztani (az ajánlott 2 liter csak iránymutató, az az átlag kb. 60 kilós ember szükséglete, aki nagyobb darab annak nyilván több kell, egy gyereknek meg nyilván kevesebb) de sajnos sehol nem találom. A babákra vonatkozólag 150 ml /testtömeg kg / nap. Ez egy 6 kilós kisbaba esetében 9 deci. Nem kell megijedni, ebben már a cicistej és a babatej mennyisége is benne van.
Sokaktól hallottam, hogy a csak szoptatott babának még nagy melegben sem adnak sem vizet, sem teát, mondván elég neki az anyatej. Persze mindenkinek szíve joga, de nekem ez valahogy furcsa. Előre lefejt tejet adnak? Vagy napjában akár 20-szor cicire teszik a picit? Hogy oldják meg az utazásokat? Ahányszor csak megszomjazik a gyermek félreállnak, hogy kortyolhasson kettőt ? És otthon anyuka egész nap félmeztelenül mászkál a lakásban?
Én személy szerint tiszta vízzel próbálkoztam, egy ideig itta is, de valahogy ráunt. Ennek nem nagyon örültem, mert őszintén megmondva, nem vagyok a cukros víz híve, illetve úgy egészében a cukor híve, nem hiszem, hogy idő előtt rá kéne szoktatni a gyereket (úgyis legkésőbb az oviban rászokik, ha látja, hogy a többi gyerek is az édességet tömi magába) . Mikor a legnagyobb kánikulában sem fogadott el 1-1 kortynál többet, akkor ezt a nézetemet (részben) feladtam, és ekkor vásároltam pár instant teát a gyermeknek. Igaz, cukor van benne, de legalább nem kell attól tartanom, hogy kiszárad. Később felfedeztem, hogy létezik filteres gyümölcstea is, babáknak, sajnos mifelénk csak egyféle ízben árusítják, így mindig van itthon 1-2 instant is (különböző ízekben). 2-3 naponta váltogatom, hogy milyen ízűt igyon, így nem unja meg olyan hamar. Jelenleg a nagy kedvenc a narancsos (hogy ezt kitől örökölte gőzöm sincs, én utálom a narancsot, meg bármit ami narancsos).
Egyszer volt olyan, hogy szegény Bébikének már napok óta nem sikerült kakilnia, felpuffadt a hasa, és nagyon szenvedett. Ekkor ajánlotta a védőnénink, hogy főzzek neki kamillateát, méghozzá úgy, hogy a 2 deci vízhez teszek 1 kiskanál cukrot, és azt együtt forralom fel, forrástól számítva még 1-2 percig forralom. Ebben a vízben kell kioldani a kamillát. Az erjedt cukornak van hashajtó hatása állítólag. Először ódszkódtam a dologtól, de gondoltam, ha segít, akkor legyen, inkább igyon cukrosat, minthogy fájjon a hasacskája. Nem tudom, hogy tényleg a cukortartalom hatására, de a lényeg, hogy másnap megoldódott a problémánk. :-)
Ti mivel itatjátok a babákat? A tiszta vizet is megissza a gyermeketek, vagy csak azt aminek "íze" is van? Milyen ízű tea a kedvence? Ti hogy álltok a cukor kérdéshez? Miből iszik a pici? Mikor tanult meg pohárból inni? Valakinek esetleg megvan a fent említett táblázat?

2012. szeptember 10., hétfő
Fehérrépa- püré
Az egyik délelőttön megdöbbenve tapasztaltam, hogy előzőleg elszámoltam magam, és kevesebb sárgarépát vettem, mint fehéret, ilyenformán pedig aznapra már a narancssárga finomságból nem maradt. Nem tudtam mit tegyek, boltba, vagy a piacra lemenni esélytelen, Bébike épp a délelőtti szundizását abszolválja, egyedül nem hagyhatom. Úgy összepakolni a gyereket pedig nem tudom, hogy azzal ne ébresszem fel. Ha pedig felébredt, akkor már nyűgös, és korábban követeli az ebédjét, amivel kész sem lennék addigra.
Nem volt más választásom, döntöttem. Bébike fehérrépát fog enni krumplival és kész. De hogy ne legyen olyan unalmas, kipróbálok benne egy kis fűszert is. A védőnéni úgyis engedélyezte a kapros-tökfőzeléket, és hogy ne adjak két újat egyszerre, most bevetem a fűszernövényt.
Döntésem egész jónak sikerült, s ugyan gyermekem nem ette meg teljesen a főztömet, de a nagyját azért betermelte.
Hozzávalók:
1 kis szem krumpli
2 egész fehérrépa
1 kis ág kapor
A krumplit és a répát a szokott módon összefőztem. Mikor a krumpli már szétesőben volt, mellédobtam a megmosott kaprot, és hagytam még 5-10 percig együtt főni. Eközben fenséges illat töltötte be a levegőt. A répának magában is isteni az illata, de a kaporral valami fantasztikus.
Mikor elkészült, a szokott módon leturmixoltam.

2012. szeptember 8., szombat
Egy újabb répa
Ugyan a táblázatom szerint Bébike csak 7 hónapos korától ehetne fehérrépát, védőnénink tanácsára mégis elkezdtem bevezetni a pici étrendjébe. Nem volt nehéz dolgom, hiszen a fehérrépa megfőzve finom édeskés ízű, így Bébikém is hamar megszerette. Egyetlen gondunk csak a zöldség állagával volt, nagyon nehéz ugyanis jó minőségű répához jutni. A legtöbb van felpuhult, szivacsos, vagy épp ellenkezőleg, durva fás állagú. Nem tehettem mást, több helyről vettem kevesebbet, aztán próbálkoztam.
Be kell, hogy valljam, elég sok mindenben az "ahogy esik úgy puffan" elvét vallom, így voltam ezzel a következő étel elkészítésénél is. Ha sűrűbbre sikerült, akkor Bébikém főzeléket ebédelt, ha hígabbra, akkor krémlevest. :-)
Hozzávalók:
1 kisebb szem krumpli
1 pici savanykás nyári alma
kb. fél fehérrépa
kb. fél sárgarépa
A hozzávalókat megpucoltam, majd apró kockákra vágtam. Annyi vízben, ami ellepte, feltettem főni. Mikor elkészült a zöldségeket átszedtem egy befőttes üvegbe, majd kevés főzővíz hozzáadásával leturmixoltam.
A maradék répaféléket sem dobtam ki, felkockázva egy pohárkában betettem a hűtőszekrénybe, ott várta meg a másnapot, amikor felhasználtam.

2012. szeptember 5., szerda
Bébi-krumplipüré
Őszintén megmondva, mi nagyon szeretjük a krumplipürét,elég sokszor esszük, köretként, én csak úgy magában is szeretem (pici pirított hagymát keverek hozzá, hogy ízesebb legyen - ha épp van itthon kis szalonnazsír, akkor azon, úgy valami isteni). Arra gondoltam hát, miért ne készíthetnénk Bébikének is. Na de a krumplipürébe vajat és tejet is teszünk, Ő viszont ilyet még (jó sokáig) nem ehet!
Mi legyen hát a megoldás. Ekkor jutott eszembe, hogy ő is eszik tejet, csak másmilyet. (Nálunk 3féle tej van, az anyatejet cicistejnek, a tápszert babatejnek, a dobozos boltit meg felnőtt-tejnek hívjuk). Ha azt keverem a krumplihoz, akkor állagra már rendes krumplipürét érünk el, legfeljebb nem fogom megkóstolni. (Nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel, de én viszolygok attól, hogy a tápszert megkóstoljam)
Krumplipüré
Egy kb. 120 grammos adaghoz
80gr. főtt krumpli
30 ml víz
1 kanál tápszerpor
A vízből és a tápiporból babatejet keverünk, majd hozzázuttyintjuk a főtt krumplit, és botturmixszal leturmixoljuk.
Ez így magában nem biztos, hogy elnyeri a gyerekek tetszését, de később a húsokhoz nagyszerű köret lehet.
Ti szoktatok felnőtt ételt "babásítani"? Kóstoltátok már a tápszert? És az anyatejet?
:)

2012. szeptember 4., kedd
A nagy kedvenc - a SÜTŐTÖK
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, én személy szerint nagyon szeretem a sütőtököt, Apjokom viszont ki nem állhatja. (ő viszont a tökmagot szereti, én meg még a gondolatától is rosszul vagyok) Mindig nosztalgiával tölt el, mindenszentektől kezdve amíg el nem fogyott a tökünk minden héten sütöttünk. Olyan jó volt a jó meleg konyhában ülve enni, miközben bámultuk a hóesést, vagy annak hiányában a szomorú, kopasz kertet, és arra gondoltunk, milyen jó is, hogy most nem kint a hidegben kell lennünk.)
Ezért is aztán már nagyon vártam, hogy Bébikével megismertethessem ezt a nagyszerű csemegét, és vártam a hatást, vajon a sütőtök szerető vagy az utáló gént örökölte? Szerencsére az én ízlésemet örökölte, etéren legalábbis. Így aztán a jövőben meg kell majd küzdenünk egymással, de én ezt egy cseppet sem bánom.
Sajnos Bébike 5 hónapos korában még sehol nem árultak tököt, így aztán üvegeset kapott először, de pár héten belül már a boltokban is kapható volt.
Mivel lehetetlen akkora tököt venni, ami egy kisbabának egy étkezésre elég, ezért a maradékot tárolni kell. Legkézenfekvőbb megoldásnak a fagyasztás bizonyult.
Az elkészítésére több megoldás is szóba jött, az első a hagyományos sütés. Ez a módszer nem jött be nekünk, rengeteg idő és energia (kb. 2 órán át sült) majd a végén egy egész tökből kb. másfél ebédre elég adag lett. Egy cseppet sem gazdaságos, akkor már jobban megéri 2-300 forintért az üveges bébiételt megvásárolni.
Ezért hát úgy döntöttem, lesz ami lesz, megfőzöm. Ha rossz ízű lenne a végeredmény, még mindig vehetünk üvegeset.
A tököt szépen meghámoztam, és kimagoztam, majd kisebb darabokra vágtam. 2-3 darabot rögtön megfőztem (főzési idő kb. 40 perc) a többit pedig betettem a mélyhűtőbe.
Nem csigázlak tovább, főzve is ugyanolyan finom, ha még nem finomabb, mint sülve :-)
És ami a legjobb az egészben! Másnap a fagyasztóból elővett tök sokkal rövidebb idő alatt puhára főtt, mint a "friss" ! Ez aztán az energia spórolás .-)
Én rendszeresen készítem, mert Bébike imádja, akár önmagában is képes betolni egy teljes adagot :-)
Ti szeretitek a sütőtököt? És a tökmagot? Van olyan zöldség vagy gyümölcs, amihez különösen kedves emlékek fűződnek?

2012. szeptember 3., hétfő
Üveges bébiétel házilag
Sajnos a városi életmód nem teszi lehetővé, hogy sok friss gyümölcsöt tárolhassunk, egyrészt a helyhiány miatt, másrészt pedig, hogy sokszor a panellakásokban szaunázni is lehetne (nyáron mindenképp, de nálunk télen is - hál istennek, még mindig jobb, mintha nagyon hideg lenne).
Ezért aztán azt találtam ki, hogy időről időre magam is készítek üveges bébiételt, mert az könnyebben tárolható, és nem romlik meg olyan könnyen. Mindig csak kevés összetevőt használok, hogy ezeket később könnyebb legyen variálni (fél üveg ilyen-olyan gyümölcspüréhez hozzákeverek egy harmadik, friss gyümölcsöt, és voil`a egy teljesen új valamit kapunk.
Mivel Bébike már almát eszik, és már a sárgarépát is megismerte úgy döntöttem ezt a kettőt fogom variálni, később jó lesz így magában desszertnek, már zöldségekkel kombinálva, vagy akár hús mellé köretként.
A nagy hadműveletre a nagyszülőknél került sor, adott volt minden hozzávaló, frissen, ezért feleslegesnek láttuk, hogy a nyers hozzávalókat órákon át utaztassuk, aztán itthon ki tudja mikor jutna rá időm a gyermek mellett (nem kell megijedni, nem olyan nagy ördöngösség, két alvásidő alatt megvan az egész, a kettő között meg szép lassan megfő). Helyünk is volt bővel pancsolni, de egy kiskonyhában is megvalósítható.
A munka 4 fázisból áll: zöldség-gyümölcs pucolás (első alvásidő), főzés (gyerkőc ébren van), turmixolás, üvegbetöltés, vizes dunszt (második alvásidő) és a szárazdunszt (ez már elvan magában ezzel nem kell foglalkozni). Azért dunsztoltuk kétszer, hogy tutibiztos tartósan magára szívja a kupakot, bátrabbak kipróbálhatják csak vizes dunszttal.
Hozzávalók: 3 kg tisztított alma , 1 kg tisztított sárgarépa, víz
Technikai felszereltség: rezsó, 3 lábos, 1-2 fazék, pár konyharuha, turmixgép, egy szűrő, néhány sterilizált befőttes üveg (kisméretű), egy vastagabb takaró, vagy régi dunna, újságpapír.
Az almát meghámozzuk, a magházát is eltávolítjuk, megmossuk. A sárgarépát meghámozzuk, a zöld részét kivágjuk, megmossuk és felkarikázzuk. Külön-külön lábosban feltesszük főni annyi vízben ami jól ellepi. Lassú tűzön főzzük, időnként megkeverjük, egészed addig amíg már a fakanállal is szét tudjuk nyomni.
Ha kész, egy picit hagyhatjuk hűlni. Egy tál fölé szűrőt helyezünk, ebbe öntjük a sárgarépát. A levet félre tesszük, a sárgarépát áttöltjük a turmixgépbe, esetleg pár kanál levet adhatunk hozzá, és jó alaposan leturmixoljuk. A kész pürét egy lábosba, vagy tálba öntjük (akár visszaönthetjük abba, amiben eredetileg főtt.
Az almával ugyanígy járunk el, szűrőbe be, lé felfog, majd gyümölcs turmixol.
A két pürét összekeverjük és kis üvegekbe töltjük. Fontos, hogy sterilek legyenek, de legalábbis legyenek elmosva mosogatószeres vízzel, és forró vízzel kiöblítve! Az üvegeket lezárjuk.
A vizes dunsztoláshoz egy fazék aljára teszünk egy összehajtogatott konyharuhát, majd erre állítjuk a megtöltött befőttes üvegeket. Annyi vizet öntünk köréjük, hogy az üveg tetejétől kb. 2 ujjnyira lejjebb érjen a víz. Feltesszük forrni, majd a forrástól számítva kb. 15-20 percig még forraljuk.
Eközben előkészíthetjük a száraz dunszt helyét. Egy mély lavórt, vagy használaton kívüli kiskádat kibélelünk a takaróval. Hogy védjük a takarót a bepiszkolódástól ráterítünk pár réteg újságpapírt (kitűnő alkalom a hipermarketek akciós újságainak felhasználására, amiket mindig a postaládába dobnak, amin mindig mindenki bosszankodik).
Amikor a vizes dunsztolással készen vagyunk, óvatosan kiemeljük a vízből az üvegeket (vigyázat, forró!! ) kicsit megtöröljük kívülről, majd szépen egymás mellé lerakjuk az újságpapírra. Az üvegek tetejét is betakarjuk 1-2 réteg papírral, majd mehet rá a takaró másik vége. A takaróval jól bugyoláljuk be, majd hagyjuk így kihűlni az egészet. Akár 24 órát is el lehet a melegben!
A felfogott alma és répalevet sem kell kidobni, kitűnően használható ivólének. Akár a kettő együtt összekeverve, vagy ízenként külön-külön övegekbe tölthetjük, és ezt is kidunsztolhatjuk. Ha a gyerkőc nem szereti a sima vizet, ezt a gyümölcslevet nyugodtan adhatjuk a cukros tea helyett :-)
Ugyanilyen módon készíthetünk csak almából is pürét a gyermeknek, a savanykás nyári alma is nagyszerűen felhasználható így.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)