Ugyan a táblázatom szerint Bébike csak 7 hónapos korától ehetne fehérrépát, védőnénink tanácsára mégis elkezdtem bevezetni a pici étrendjébe. Nem volt nehéz dolgom, hiszen a fehérrépa megfőzve finom édeskés ízű, így Bébikém is hamar megszerette. Egyetlen gondunk csak a zöldség állagával volt, nagyon nehéz ugyanis jó minőségű répához jutni. A legtöbb van felpuhult, szivacsos, vagy épp ellenkezőleg, durva fás állagú. Nem tehettem mást, több helyről vettem kevesebbet, aztán próbálkoztam.
Be kell, hogy valljam, elég sok mindenben az "ahogy esik úgy puffan" elvét vallom, így voltam ezzel a következő étel elkészítésénél is. Ha sűrűbbre sikerült, akkor Bébikém főzeléket ebédelt, ha hígabbra, akkor krémlevest. :-)
Hozzávalók:
1 kisebb szem krumpli
1 pici savanykás nyári alma
kb. fél fehérrépa
kb. fél sárgarépa
A hozzávalókat megpucoltam, majd apró kockákra vágtam. Annyi vízben, ami ellepte, feltettem főni. Mikor elkészült a zöldségeket átszedtem egy befőttes üvegbe, majd kevés főzővíz hozzáadásával leturmixoltam.
A maradék répaféléket sem dobtam ki, felkockázva egy pohárkában betettem a hűtőszekrénybe, ott várta meg a másnapot, amikor felhasználtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése