2012. szeptember 4., kedd

A nagy kedvenc - a SÜTŐTÖK

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, én személy szerint nagyon szeretem a sütőtököt, Apjokom viszont ki nem állhatja.  (ő viszont a tökmagot szereti, én meg még a gondolatától is rosszul vagyok) Mindig nosztalgiával tölt el, mindenszentektől kezdve amíg el nem fogyott a tökünk minden héten sütöttünk. Olyan jó volt a jó meleg konyhában ülve enni, miközben bámultuk a hóesést, vagy annak hiányában a szomorú, kopasz kertet, és arra gondoltunk, milyen jó is, hogy most nem kint a hidegben kell lennünk.)

Ezért is aztán már nagyon vártam, hogy Bébikével megismertethessem ezt a nagyszerű csemegét, és vártam a hatást, vajon a sütőtök szerető vagy az utáló gént örökölte? Szerencsére az én ízlésemet örökölte, etéren legalábbis. Így aztán a jövőben meg kell majd küzdenünk egymással, de én ezt egy cseppet sem bánom.

Sajnos Bébike 5 hónapos korában még sehol nem árultak tököt, így aztán üvegeset kapott először, de pár héten belül már a boltokban is kapható volt.

Mivel lehetetlen akkora tököt venni, ami egy kisbabának egy étkezésre elég, ezért a maradékot tárolni kell. Legkézenfekvőbb megoldásnak a fagyasztás bizonyult.

Az elkészítésére több megoldás is szóba jött, az első a hagyományos sütés. Ez a módszer nem jött be nekünk, rengeteg idő és energia (kb. 2 órán át sült) majd a végén egy egész tökből kb. másfél ebédre elég adag lett. Egy cseppet sem gazdaságos, akkor már jobban megéri 2-300 forintért az üveges bébiételt megvásárolni.

Ezért hát úgy döntöttem, lesz ami lesz, megfőzöm. Ha rossz ízű lenne a végeredmény, még mindig vehetünk üvegeset.
A tököt szépen meghámoztam, és kimagoztam, majd kisebb darabokra vágtam. 2-3 darabot rögtön megfőztem (főzési idő kb. 40 perc) a többit pedig betettem a mélyhűtőbe.
Nem csigázlak tovább, főzve is ugyanolyan finom, ha még nem finomabb, mint sülve :-)

És ami a legjobb az egészben! Másnap a fagyasztóból elővett tök sokkal rövidebb idő alatt puhára főtt, mint a "friss" ! Ez aztán az energia spórolás .-)

Én rendszeresen készítem, mert Bébike imádja, akár önmagában is  képes betolni egy teljes adagot :-)

Ti szeretitek a sütőtököt? És a tökmagot?  Van olyan zöldség vagy gyümölcs, amihez különösen kedves emlékek fűződnek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése